A Műértő első alkalommal állította össze a “Magyar Power 50″ listáját.
Hagyományteremtő céllal, az ArtReview magazin top100-as listájának alapján létrejött “Magyar Power 50” listát a Ludwig Múzeumban ismertette a Műrtő stábja 2011. december 1-én. Az eseményen részt vett Mark Rappolt, az ArtReview főszerkesztője is.
A “Magyar Power 50” listát a Műértő az ArtReview nemzetközi művészeti magazin top100as listájának mintájára állította össze. A nemzetközi gyakorkatban alkalmazott, szakmai zsűri nyílt vitájától eltérően itthon a végső rangsort titkos zsűritagok titkos szavazatai alapján összesítették.
Az eredményéről Emőd Péter, ötletgazda úgy fogalmazott: “a mostani lista bizonyára nagy vihart kavar majd, de hagyományt szeretnénk ezzel teremteni.”
A rangsorral kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy az adott személynek a helyezése a hazai művészetre és műkereskedelem fejlődésére, folyamataira, eseményeire gyakorolt hatását, súlyát méri, függetlenül annak irányától, minőségétől.
Ennek fényében mi is közzétesszük a listát:
1. 1170 Bencsik Barnabás főigazgató, Ludwig Múzeum
2. 993 Baán László főigazgató, Szépművészeti Múzeum
3. 869 Gulyás Gábor főigazgató, Műcsarnok
4. 756 Pőcze Attila műkereskedő
5. 747 Somlói Zsolt és Spengler Katalin műgyűjtők
6. 678 Pados Gábor műgyűjtő, műkereskedő
7. 634 Petrányi Zsolt osztályvezető, Magyar Nemzeti Galéria
8. 625 Maurer Dóra képzőművész
9. 622 Mélyi József művészettörténész, kritikus
10. 608 Csörgő Attila képzőművész
11. 609 Andrási Gábor művészettörténész, főszerkesztő
12. 561 Kieselbach Tamás műkereskedő, műgyűjtő
13. 544 Szőcs Géza költő, államtitkár
14. 503 Valkó Margit műkereskedő
15. 484 Ledényi Attila kommunikációs szakember
16. 484 Németh Hajnal képzőművész
17. 426 György Péter esztéta, kritikus, tanszékvezető
18. 373 Virág Judit műkereskedő
19. 335 Szoboszlai János mb. tanszékvezető, kritikus
20. 328 Hegyi Dóra művészettörténész
21. 317 András Edit művészettörténész, kritikus
22. 304 Deák Erika műkereskedő
23. 288 Kovács Gábor műgyűjtő
24. 285 Einspach Gábor műkereskedő, lapkiadó
25. 260 Páldi Lívia művészettörténész, kritikus
26. 258 Hans Knoll és Pilinger Erzsébet műkereskedők
27. 249 Sugár János képzőművész
28. 249 Tóth Norbert műkereskedő
29. 248 Société Réaliste képzőművészcsoport
30. 245 Lakner László festőművész
31. 244 Kaszás Tamás képzőművész
32. 236 Kis Varsó képzőművészcsoport
33. 233 Szalóky Károly műkereskedő
34. 232 Birkás Ákos festőművész
35. 231 Antal Péter műgyűjtő
36. 221 Csák Ferenc igazgató, Magyar Nemzeti Galéria
37. 220 Nudelman László műgyűjtő, műkereskedő
38. 214 Fenyvesi Áron kurátor, Trafó Galéria
39. 210 Hornyik Sándor művészettörténész, kritikus
40. 205 Vass László műgyűjtő
41. 194 Rényi András művészettörténész, tanszékvezető
42. 193 Földes András kulturális újságíró
43. 193 Molnár Annamária műkereskedő
44. 187 Gerber Pál képzőművész
45. 186 Baglyas Erika képzőművész
46. 182 Szűcs Attila festőművész
47. 181 Beke László igazgató, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet
48. 180 Faur Zsófia műkereskedő
49. 173 Barki Gergely művészettörténész
50. 173 Tarr Hajnalka képzőművész
Forrás: Artportal

Most már hogy megtörtént a szavazás, fontos lenne tudni, hogy ki volt az a két tucatnyi, azaz 24 személy aki megszavazta az 50-t.
Ezeknek a személyeknek a kiléte titkos. Titkosan szavaztak, egymásról sem tudtak, és mi sem fogunk tudni róluk semmit. Mert a hagyományok hiányában ez a lista nem lehet még objektív, ezért ezt csak kiindulópontként nézegethetjük. Ez tudható meg a Műértőből.