2010. november 5-én kihirdették az Aranyrajzszög Díjakat és a Goetheorie pályázat nyerteseit, és kezdetét vette az idei Graphifest.
A Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete (MGSE) kilencedik alkalommal írta ki az Aranyrajzszög Díjat, melynek kategóriánkánti győztesei a következők:
Aranyrajzszög Kulturális Díj
Tóth Andrej, A 38 hajó plakáttervei
Szuverén tervezőgrafika Aranyrajzszög Díj
Kiss Zsombor Krisztián, Hamerli márka arculata
Az utóbbi évek kiemelkedő tervezőgrafikai tevékenységéért járó Aranyrajzszög Díj
Németh Levente
Az év grafikai stúdiója Aranyrajzszög Díj
Grotesque
A magyar tervezőgrafikáért Aranyrajzszög Díj
Sára Ernő
Aranyrajzszög Életmű Díj 2010
Balogh István
Szintén november 5én hirdették ki a MATT által, Goethe Színtan című munkájának 200. évfordulója alkalmából kiírt Goetheorie pályázat nyerteseit. A Magyar Goethe Társasággal együttműködésben kiírt pályázatra több mint 130 munka érkezett, több mint 70 alkotótól, melyek közül 50 munkát kiállítanak a Graphifest ideje alatt. A svájci Hi stúdió alapítói által vezetett szakmai zsűri három kategóriában adott ki díjakat:
A MATT szakmai díja
Orbán Péter
A MATT különdíja
Szelényi Károly
A Magyar Goethe Társaság különdíja
Farkas Anna
A díjazott alkotásokat, illetve a további kiállított pályamunkák a Design Terminál Erzsébet téri épületében nézhetők meg.
