Az Alkotóelem bemutatja: Szalay György

Erdei iskola és nyári tábor a szemétfeldolgozásról egy hulladékkezelő üzemtől. Ennek a rendkívüli kezdeményezésnek az arculatát készítette el a MOME-n idén végzett Szalay György.

“Szeretem a gondolkoztató feladatokat. Sőt, csak azokat szeretem” – ad tájékoztatást az Alkotóelemnek György, akit ebből eredően vonzott a grafikusi pálya. A báb- és díszlettervezőként, illusztrátorként, illetve designerként is megméretett már: 2005-ben elnyerte az Andersen, Cervantes, Verne illusztrációs pályázat különdíját, 2009-ben pedig a Tchibo design-bögre pályázat győztese lett.

A MOMEmaraton, -Bestiárium és -diplomakiállítások mellett a közönség már találkozhatott alkotásaival a következő kiállításokon is: “Első Látásra”, A reneszánsz éve, Székesfehérvár, “VIEW”, Luzern, Switzerland, “Curious – Határátlépések”, LOFFICE Budapest.

Eddigi munkásságából is kitűnik, de György is elmondja, hogy főleg a figurális világ vonzza, így nem meglepő, hogy diplomamunkája során különböző figurákkal kelti életre, és teszi befogadhatóvá a gyerekek számára a hulladékkal kapcsolatos információkat.

“A hulladék útja” címet viselő munka a 2010. januárjában átadott, legkorszerűbb technológiákkal dolgozó győr-sashegyi hulladékkezelő üzem vizuális kommunikációját takarja, az általános iskolás korosztály felé.

Az ipari létesítmény egyedülálló kezdeményezése, hogy erdei iskolát és nyári tábort szerveztek az üzem szomszédságában lévő egykori bányaterületre, ahová rekultiváció keretében visszatelepítették az eredetileg ott honos növény-és állatvilágot. Itt tanösvény vezeti végig a gyerekeket, megismertetve velük a hulladékkezelési módszereket, a tó és kiserdő élővilágát.

A könnyű befogadhatóság kedvéért két figura személyesíti meg az üzemet, akik az üzeneteket is közvetítik. A print anyagokon kívül elkészült egy animált diasor is, mely a PET-palack életciklusát mutatja be.

Látványtervek




Tanösvény táblák



Animált diaképek