Sorozatunk következő szereplője, Udvardy Melinda, aki Vizuális kommunikáció tervezőművész, grafika diplomát szerzett 2010-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.
Tanulmányai alatt főleg illusztrációval és könyvtervezéssel foglalkozott, a Holnap kiadó több könyv elkészítésével is megbízta ez idő alatt. Első illusztrált kötete Carlo Collodi: Pinokkió kalandjai című meséje volt.
Ebből 2009-ben kiállítás is nyílt a Most Galériában. Valamint, még ugyanebben az évben Szlovákiában, a Rural Poster Workshop Bahoň-ban szociális problémákat feldolgozó plakátjai voltak láthatók.
A 2008-ban, a Magyar Fejlesztési Bank által kiírt Habilitas Mentor Ösztöndíjat is elnyerő Melinda diplomamunkájának kozmetikai termékek csomagolástervezését választotta. „A diplomatémámhoz egy iskolai feladat vezetett el, melynek kapcsán sportcipőkhöz készítettem dobozt, papírtáskát és egyéb kiegészítőket, s lassanként az egyik kedvenc tevékenységemmé vált a csomagolások tervezése” – ismerteti Melinda választásának hátterét.
Végül a Gaia natúrkozmetikai termékcsalád csomagolástervét készítette el, ezen belül pedig samponok, tusfürdők, szappanok és krémek külső megjelenési rendszerét és formáját tervezte meg.
A koncepció alapját – az igényes és szép kialakítás mellett – a környezetbarát hozzáállás, valamint a természetességet, letisztultságot sugalló design adja.
