1400-an vállalkoztak, hogy új szimbólumot tervezzenek az Európai Uniónak, a Design Den Haag 2010-2018 kezdeményezés pályázati kiírása alapján.
A szervezők a versenyt a Design and Government 2010-es biennálé kapcsán hirdették meg. Abból kiindulva, hogy a jelenlegi embléma már idejétmúlt, hiszen 1955-ös megtervezése óta az Eu teljesen átalakult.
A nemzetközi pályázatra 63 országból érkezett jelentkezés, melyből 33 ország Európán kívül található. Sok nevezés érkezett Indiából és Amerikából is, de majdnem minden földrész képviseltette magát. Érdekes, hogy milyen jelképeket terveznek a más kultúrájú országokból pályázók Európának. A versenyre magyar tervek is érkeztek.
A zsűri által kiválasztott 12 legjobb munkát bemutatják 2010-ben az első Design and Government-en, Den Haag-ban és Berlinben. Bízunk benne, hogy a pályázati anyagok a tervek szintjén maradnak, és az Eu nem erőltet magára egy teljesen idegen identitást. És végül a kiválasztott 12:


Minden pályamunka megnézhető a Design Den Haag weboldalán.

Az oldalon van néhány állatira izgalmas pályamunka, de sajnos egyik sincs a 12 között. Míg a 12-ben egy sincs ami szóba jöhet… Szomorú. A csillagokra igenis ráfér a frissítés… de ha belegondolok… a zászlók, bögrék, matricák lecserélése lehet, h pénzügyi válságot okozna:P