A Magyarországi Evangélikus Egyház pályázatot írt ki emblémájának és üzleti arculatának megtervezésére. Bár a leadási határidő lejárt – az eredmény február elejére várható -, az egyházak imidzs formáló törekvései – illetve ezek hiánya – nem hagyhatók szó nélkül.
Jelen esetben nem az egyházakhoz szorosan kötődő intézményekről – főiskolák, egyetemek, kiadók stb.- van szó, hanem az egyházi felekezetekről, akik névvel, tanításokkal és regulákkal különböztetik meg magukat egymástól. Magyarországon jelenleg 232 vallási közösség működik bejegyzetten, melyek legtöbbje a szó legcsekélyebb értelmében sem rendelkezik arculattal.
Jelképek
A jelképek mégsem idegenek ezen intézményektől. Szimbólumok jelzik már ősidők óta a hívőknek: ki, milyen felekezethez tartozik. A letisztult, egyszerű vonalvezetésű csillagokat, kereszteket – és még sorolhatnánk – alapul véve, látható, hogy van példa arra, hogyan is lehetne ezt csinálni. A mai korban kialakult vallásoknak azonban ennyi jelképrenszer nem elegendő. Bár használják a fent említett szimbolikát, ezektől eltekintve nem rendelkeznek olyan vizuális megkülönböztető jelekkel, melyekkel célirányosan kommunikálhatnának, vagy egyértelműen beazonosíthatók lennének.

Párbeszéd
A célcsoportunkkal való kommunikáció elengedhetetlen, ha el akarunk adni valamit. Ez üzleti vagy nonprofit tevékenységet folytató társaságoknál kicsit egyszerűbb, de erre az alapigazságra már az egyházak is kezdenek rádöbbeni hazánkban. Mégpedig arra, hogy a média kihagyhatatlan az életünkből – külföldön ez a tendencia már sokkal hamarabb elindult. Példának okáért, Facebook oldallal rendelkezik már a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Baptista, a Református és a Krisztus Szeretete Egyház is. Nem beszélve az Evangélikus Egyház kampányairól, plakátjairól és jelenlegi, arculatközpontú pályázatukról.
Bár majd mindegyik vallás rendelkezik címerrel, szimbólummal, a beazonosíthatóság – még a gyülekezet tagjai számára is – nehézséget okoz. A kérdés tehát adja magát: Miért nem alakult még ki több helyen az igény egy egyedi, az adott egyházat megkülönböztető vizuális megjelenésre?
Arculat
Egy arculat kialakításánál – alapvetően az alap marketingmix figyelembevételével – a következő kérdéseket lehet figyelembe venni: Ki? Kinek? Mit? Miért? Hol? és Hogyan? Egyházakra lefordítva ez kb. annyit tesz, hogy egy közösség/intézémény békét, nyugalmat, hitet ad gyülekezetének, minél szélesebb körben elhintve tanait életükben, a valahova tartozás érzését biztosítva számukra. Miután itt nem termékről van szó, a téma mélyebb elmélyülést kíván: egyfajta szolgáltatásról van itt szó, ahol spirituális, jó esetben lelki, szellemi elmélyülés vehető igénybe. De ma már az üzleti tevékenységek száma is megnőtt. S bár a marketing nyelvére lefordítva egészen bizarr ez a definíció, de kiindulópontként mindenképp figyelembe kell venni az ilyen átfordításokat. Mindazon túl, hogy ilyen átgondolással már önmagában a szlogen vagy a logó kialakítása is segít abban, hogy egy közösség átgondolja, melyek legfontosabb értékei, és mi az, amit a külvilág számára legfontosabb üzenetének tart.
Gyura Gábor, az Evangélikus Élet Hetilapban erről a témáról így írt: „az egyházak egyik üzenete sokak szerint ma éppen a fogyasztói társadalommal szembeni alternatíva megfogalmazása lehet. Vajon logókkal és szlogenekkel viszont nem éppen a marketingelvű életszemléletet közvetítenék? Ha a gyülekezetek üzenete olyan termékké válik, mint a mosópor, akkor éppen a lényegét veszti el, hiába kelt nagyobb érdeklődést. Kritikusabb vélemények szerint azonban az egyházak nem ilyen nemes, hitvédelmi okból ódzkodnak ennyire a fogyasztóbarátabb arculattól. A háttérben sokkal inkább egyszerűen a világ kultúrájától való elidegenedés áll”.
Közhellyel élve: a világ felgyorsult, és kevés információ alapján, gyorsan szerzett benyomások segítségével tájékozódunk a világban. Ahhoz pedig, hogy egyház és ember között mai, élő kapcsolat alakuljon ki, egyszerű, stilizált képek és tömör, frappáns szlogenek kellenek. Tőlünk nyugatra már használják ezt az elvet:
Ezt figyelembevéve alakította ki weboldalát a Church Logo Gallery megnevezésű cég is, ahol az egyházi logók és arculatok kerültek a középpontba. Lehetőség van előre megtervezett logókat vásárolni, vagy egyéni emblémát terveztetni. Erre ott már van piac.

A hagyományok megőrzése mellett tehát szükség van egy jelre, ami mentén tájékozódhatnak az emberek. A jól kialakított vizuális rendszer nem ördögtől való, nem szolgálja – teljes mértékben – a fogyasztói társadalmat, de befolyásolja megítélésünket. Kíváncsian várjuk a Magyar Evangélikus Egyház pályázatának eredményét.
