Bemutatták a 2014-ben, Sochi-ban megrendezendő téli olimpia logóját. A leleplezést fényes ünnepség és show kísérte: az oroszok üdvözlik az új arculatot, a nemzeti felhangok inkább ellenzik.
A 2014-es téli játékok december 1-ig használt logóját leváltották, és egy jellegzetesen orosz színeket és formákat alkalmazó emblémával fémjelzik ezek után az eseményt. Az új brand fő elemének szánt logó nehezen olvasható, első ránézésre valami ilyesmi vehető ki: “sochi zoiy”. Ami valójában ugye “sochi 2014″.
A logotípia részeként továbbá szerepet kap a “.ru” felirat is, mely weboldalukra utal, s ezzel – állításuk szerint – létrejött az olimpiák történelmében az első digitális embléma. A digitális jelző talán túlzó erre a régi orosz időket idéző formára, de az elismerendő, hogy a tervek szerint a játékok nem csak a megszokott információs sztrádákon lesznek ellérhetők (PDA, mobil telefon, stb.). A hivatalos weboldaluk egyébként már letisztultabb, frissebb, újítóbb megoldást láttat, ahol megjelennek az új arculathoz tartozó, háromszögalakú, kékes-fehér, jégkristályt stilizáló elemek is. De a logó és a weboldal designelemei között nincs sok közös vonás. Az embléma azonban olyannyira kiváltotta az ellenérzéseket, hogy sokan például máris újra tervezték azt.
Mind e mellett a sportágakat jelölő illetve a tájékozódást segítő piktogramok sem nélkülözik a konstruktivista orosz megoldásokat. A geometrikus formákból felépülő ábrák egy organikus fejformában teljesülnek ki. Beazonosíthatóságuk néhol itt is nehézségekbe ütközik.
Íme, Sochi képekben:
A design-ellenesek újratervezett logókkal jelentkeztek – a képek az index.hu-ról.
További információ és képek a Sochi 2014-es téli játékok hivatalos weboldalán látható.
