A Magyar Posta 2009-ben is több, különleges bélyeg kiadásával büszkélkedhet. A közelmúlt termései között találhatunk kulturális eseményeket, jubileumi évfordulókat hirdető, illetve verseny győztes sorozatokat.
Verseny – győzelem
Az európai posták szövetsége, a PostEurop által kiírt bélyeg-szépségversenyen immár második alkalommal ért el első helyezést a Magyar Posta bélyege. A teljesítmény már csak azért is kiemelkedő, mert eddig egy postának sem sikerült a közönség tetszését sorozatban kétszer is elnyerni. A Nagy Péter által tervezett alkotás ihletője Galileo Galilei, Mégis mozog! (a Föld) mondata. Mindez köszönhető annak, hogy 2009. a Csillagászat Nemzetközi Éve, s ennek kapcsán idén a pályázat témája az Asztronómia lett.

Kuriózumok
„BRAILLE 200″
A Fehér bot napján – alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Louis Braille születésének 200. évfordulóját – adta hírül a Magyar Posta. A vakírás úttörőjének ajánlott bicentenáriumi bélyeg különlegessége, hogy a „BRAILLE 200” felirat a Braille-féle vakírással is olvasható, amely motívum a bélyeghez tartozó borítékon is visszatér. Alkalmi bélyegzőt is terveztek, amelyen egy szemet és a Braille-karakter pontjait ábrázoló stilizált grafikai kompozíció látható. A különlegességet Váli Miklós tervezte, forgalomba 2009. október 15-én került, 250.000 példányban.

Magyar – Japán jubileumi év
Japán és Magyarország kapcsolata hivatalosan az Osztrák-Magyar Monarchia idejére nyúlik vissza, egészen 1869-ig. A diplomáciai kapcsolat 140., valamint újrafelvételének 50. évfordulója emlékére Magyar-Japán Jubileumi Évnek hirdették meg 2009-et. A számos kulturális program részeként a Magyar Posta és a Japán Posta (Japan Post Service Co. Ltd.) a két országban jubileumi emlékbélyeget ad ki 2009. október 16-án. A bélyegek egy részét a két ország közösen tervezte, és mindkét országban kiadják.

A hat bélyegképet tartalmazó magyar kisívben a bélyegképek egyedi, H betűt formázó perforációs elrendezésben helyezkednek el. A bélyegképeken a két ország nemzeti értékei közül ismerhető meg például a magyar butella, a matyó hímzés vagy a díszkivilágított Erzsébet híd, valamint a japán tealevél-tároló edény, a kimonó mintázata és a Fuji. Az alkalmi boríték grafikáján a kisív keretrajza teljesedik ki, míg a bélyegzőn – a diplomáciai kapcsolatra utalással – egy író kéz látható. A kis példányszámban – 60.000 – megjelenő kisívet Berky Péter tervezte.
A Magyar Posta 2009-ben kiadott bélyegei közül válogattunk még:
