November 6-án kezdetét veszi a Graphifest, melynek 2009-ben a Design Terminál ad otthont. Az idén a szokásos Aranyrajzszög pályázat díjátadója és kiállításai mellett egy előadássorozatot is elindítanak. A szakma nagyjaitól a nagy igazságokat hétfőnként, 18h-tól lehet meghallgatni.
Az első előadás 2009. november 9. 18h-kor kezdődik, ahol a a “Film, Színház, Grafika” témakörre fókuszálnak majd – Réz András moderálásával – a következő szakmai résztvevők:
Árendás József – Munkácsy-díjas grafikusművész
Baráth Ferenc – Munkácsy-díjas grafikusművész
Muka Péter – tulajdonos, művészeti vezető , Spring Interactive
Szugyiczky István – grafikusművész
Szöllősi Géza – szabadúszó designer, képzőművész
Keszthelyi Kinga – dramaturg, Nemzeti Színház
Hutlassa Tamás – producer, Café Film
További előadások
Alkalmazott önmegvalósítás
2009. november 16. 18:00
Moderátor: Becker György - reklámpszichológus, GfK Hungária
Szakmai résztvevők
Kismarty-Lechner Balázs – kreatívigazgató, Ogilvy & Mather reklámügynökség
Lelkes László – MA, Munkácsy-díjas grafikusművész, egyetemi adjunktus
Marcell Tamás – tervezőgrafikus, Grotesque
Nemes Juli – kreatív tanácsadó
Simon József – tervezőgrafikus, Grotesque
Szénássy Alex – tulajdonos, Laboratory Group
Dr. Nagy Bálint – elnök, Magyar Reklámszövetség
Nagy Zoltán Péter – marketing igazgató, OTP Bank
Játékfejlesztés és virtuális valóság
2009. november 19. 18:00
Háttérmunka – a gondolattól a megvalósításig – Selján Márk formatervező - 3D Artist, Futómacska Műterem
„Concept art”, avagy látványtervezés a játékfejlesztésben – Meszlényi Péter látványtervező, Gorgo Manufaktúra
Immerszív Interaktív Média – Dr. Takács Barnabás kutatási igazgató, Digital Elite Inc., Los Angeles | BME Virtuális Valóság Labor
Arculattervezés 2009
2009. november 23. 18:00
Moderátor: Mélyi József
Szakmai résztvevők
Auth Attila – egyetemi adjunktus, Ferenczy-díjas grafikusművész
Csordás Zoltán (csordi) – tervezőgrafikus
Farkas Anna – tervezőgrafikus, Anagraphic
Ligetfalvi Zsolt – művészeti vezető, FARM
Zsótér László – grafikus
Galácz Márta – marketing és kereskedelmi igazgató, Ceres Sütő Zrt.
Nagy Enikő – kommunikációs vezető, Műcsarnok
Szerzői jog a tervezőgrafikában
2009. november 30. 18:00
Moderátor: Mélyi József
Résztvevők
Csernák Bence – tervezőgrafikus, ügyvezető, Bencium Grafikbüro
Lelkes László – MA, Munkácsy-díjas grafikusművész, egyetemi adjunktus
Dr. Ágoston Alexandra – ügyvéd
Dr. Hepp Nóra – jogi ügyintéző, Magyar Szabadalmi Hivatal Szerzői Jogi Osztály
Dr. Kádár Balázs – ügyvéd, Kádár Balázs Ügyvédi Iroda
