Együtt könnyebb

Együtt könnyebb

Hazai körkép a művészeti társadalom – főleg grafikai vonatkozású – szerveződéseiről. Az egyes szakmai területeket összefogó társaságok általában azonos céllal rendelkeznek: a vizuális kultúra fejlesztése, alkotók, irányzatok megismertetése, kiállítások szervezése. A tervezői világban való nehézkes eligazodás miatt érdemes egy olyan hátteret kialakítani magunk mögé, melyhez bármikor fordulhatunk segítségért. Az egyesületek nagyban hozzájárulhatnak a szakmai fejlődéshez, bemutatkozási lehetőségek sorát felkínálva tagjainak. Íme tehát a segítő jobbok:
 

Egyesületek, társaságok, szövetségek

Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége (MKISZ)
A több mint fél évszázados háttérrel rendelkező szervezet legfőbb feladatának tekinti, hogy a különböző szakágai (képzőművészet, iparművészet, tervezőművészet, restaurálás) közötti együttműködést, kommuniációt megteremtse. Továbbá célja a kortárs művészet elfogadtatása, illetve a művészet társadalmi szerepének növelése. Ennek érdekében részt vesz állami döntések, jogszabályok előkészítésében, kapcsolatot tart fenn állami szervezetekkel, hazai és nemzetközi alapítványokkal. Teret ad az új művészi irányzatok megismertetéséhez, valamint szakmai programokat, kiállításokat szervez. www.mkisz.hu

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE)
A MAOE a legnagyobb taglétszámmal rendelkező egyesület. Közel 6900 magyar alkotóművészt: író, zeneművész, képző-, ipar-, tervező- és fotóművészt számlál. Széles skálán mozgó művészetszervező és műalkotást bemutató tevékenységük mellett – közhasznú szolgáltatások formájában -, biztosítja a MAOE tagjai számára a szociális biztonságot, szakmai érdekvédelmüket, tevékenységük támogatását, valamint jogsegélyszolgálatot. www.alkotok.hu

Magyar Grafikusművészek Szövetsége (MGSZ)
Az 1992-ben alakult szövetség fő feladatának tekinti a Magyarországon élő és kiemelkedő művészeti tevékenységet folytató grafikusművészek szellemi és szakmai önállóságának megteremtését, érdekeinek védelmét, szakmai tevékenységének támogatását. Valamint a grafika hagyományainak továbbápolását. www.magyargrafika.hu

Magyar Typográfusok Egyesülete (MTE)
A Magyar Iparművészeti Egyetem felsőfokú tipográfus képzésén végzettekből és tanáraikból alakult a TypoSzalon, amely 2004 márciusa óta a Magyar Typográfusok Egyesülete nevet viseli. A 25 alapítótaggal indult szerveződés havonta tart összejöveteleket, ahol kötetlen formában zajlanak a szalmai előadások. www.typoszalon.hu

Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT)
A tervezőgrafikusokat és tipográfusokat tömörítő egyesülés fő célja, hogy hazai és nemzetközi szinten is ismertté tegye a hazai alkotó társadalmat, harcolva a vizuális szennyezés ellen. Mindezt kiállítások, pályázatok szervezésével, kiadványok megjelentetésével, valamint az általuk kidolgozott etikai kódex-el igyekeznek elérni. www.matt.org.hu

Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete (MGSE)
Az olyan célok mellett, mint a: magyar grafikai stúdiók szakmai tekintélyének növelése, stúdiók közötti kapcsolat erősítése, érdekképviselet, képzés és tájékoztatás, redelkezik az egyesület egy díjjal is, mellyel a tervezőgrafikában kiemelkedő alkotókat és alkotásaikat jutalmazzák. Ez az elismerés az Aranyrajzszög Díj, ahol a szakma zsűrizi a szakmabelieket. Így évről-évre közelebb kerülhetnek az alkotók, és bemutatkozhatnak a egy kiállítás keretein belül a nagyközönségnek is. wwww.artportal.hu

Magyar Illusztrátorok Társasága (MIT)
A 40 taggal alakult művészeti, szakmai egyesület célja, hogy megőrizze a több évszázados magyar könyvillusztrátor-hagyományokat, valamint, hogy továbbépítse és fellépjen az ágazat szakmai elismeréséért. Ennek érdekében művészettörténészek segítségével kutatja a társaság az illusztráció történetét, annak fejlődési szakaszait. Mindezt rangos könyvekkel, kiadványokkal ismerteti meg a nagyérdeművel. www.artportal.hu

Magyar Művészkönyvalkotók Társasága (MMT)
Az MMT 1993-ban jött létre. Tevékenységük során kísérletet tesznek a művészkönyv történetének feldolgozására, művészi tovább fejlesztésére. Egyesítik az egyetemes könyvkultúra és a képzőművészet hagyományait, ugyanakkor tovább is örökítik azt a jövő generációi számára. www.artportal.hu

Magyar Elektrográfiai Társaság (MET)
Az elektrográfia viszonylag új műfajnak tekinthető, így nem csoda, hogy képviseletük csak 2001-ben alakult meg. Céljuk, hogy képviseljék mindazon alkotókat, akik a műfajban kiemelkedőt alkottak, s hogy ezt az iráyzatot mind szélesebb körben megismertessék. Teszik mindezt úgy, hogy alkotótelepeket és szimpóziumokat szerveznek a témában, valamint a MET tagjai rendszeresen bemutatkoznak csoportos kiállításokon. 

Érdekvédelmi szervezetek

Magyar Képzőmvészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége (MKITSZ)
Az MKITSZ egy olyan ernyőszervezet, mely tömöríti a képző-és iparművészeti egyesületeket, társaságokat. Érdekvédelmi szervezetként megteremti a szövetségbe tartozó 30 tagegyesület közötti együttműködést, segíti érvényesülésüket, népszerűsíti tevékenységüket. Ugyanakkor figyelemmel kíséri a független szervezetek munkáját is, ha szükséges, akkor segítséget is nyújt számukra. Az Európai Művészek Tanácsának tagjaként pedig a hazai művészek népszerűsítésén is munkálkodik. www.dsy.hu/mkitsz

Hungart – Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület
A HUNGART nonprofit szervezet, melynek egyik célja, hogy növelje a kortárs művészet támogatottságát, valamint a hazai és külföldi művészek szerzői jogi védelmének érvényesítését. Kiállításokat szervez, kiadványokat jelentet meg, figyelemmel kíséri az alkotások másodlagos felhasználásának engedélyezését, felhasználását. Kapcsolatot tart fenn hasonló, külföldi szervezetekkel, valalmint részt vesz a nemzetközi tanácskozásokon. www.hungart.org

Design Terminál Tájékoztató és Szolgáltató Közhasznú Társaság
A 2004-ben alapított társaság 2009. július 6-ától felvett neve: Design Terminál Formatervezési Tájékoztató és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Alapvető céljuk, hogy a design szakmát (magyarosítva: formatervezés) segítse tanácsadással, felvilágosítással. Ösztönözze kiállításokkal, konferenciákkal, oktatási programokkal. A magyar formatervezést népszerűsítse – nemzetközi szinten is. Kezdeményezésük alapján látott napvilágot a Design Terminál, mint hazai formatervezési kiállítótér, bár ennek kivitelezése különböző okok miatt akadozik (lsd. Aláírásgyűjtés a Design Terminálért c. írásunkat) www.designterminal.hu

Bookmark and Share