2009. október 2-11. között hatodik alkalommal rendezi meg a Design Terminál Nonprofit Kft. és a Magyar Formatervezési Tanács a Design Hét Budapest eseménysorozatot. A „Kreatív energiák” tematika köré szerveződő programok Budapest egész területén zajlanak majd.
A fesztivál keretein belül lesz Magyar Formatervezési Díj kiállítás, speciális WAMP, Pecha-Kucha Night és számos divatbemutató. A megújult arculat mellett új elemekkel is gazdagodik a program: a Magyar Formatervezési Tanács által alapított Design Management Díjjal, valamint a Design Terminál Nyitott Stúdiók kezdeményezésére a nagyközönség 16 kortárs designer műhelyébe, stúdiójába látogathat el.
Nemzetközi vonatkozásban pedig megtekinthető lesz a finn Re-interpreting Nature tárlat, a Swiss Design in Hollywood című kiállítás, a dán INDEX 2007, és a CorianŽ által a cseh designer- és építészhallgatók számára kiírt pályázat legjobbjaiból szemezgető tárlat is.
A szervezők közleménye szerint pedig az események forgatagában mindvégig kitüntetett figyelmet kap az alkotói kreativitás, a tudás alapú termékek és szolgáltatások, az új generációs anyagok és a XXI. századi technológiák.
A részletes programot szeptember 1-től lehet elérni a www.designhet.hu oldalon.
